Színek és hangok
Az első együttes, ahova meghívtak 1970 őszén, s amivel elkezdődött a zenész pályafutásom a becsei gimnázium alakuló zenekara volt. A zenekart verbuváló Beretka Gabi hívott meg basszusgitárosnak, lévén, hogy a zeneiskolában (az alapfokút befejezve ráadásként) nagybőgőt tanultam, s lévén, hogy a basszusgitár a nagybőgő kisöccse, azaz ugyanaz csak kicsiben.
Óriási megtiszteltetés volt ez a meghívás számomra. Az iskolának volt is egy villany-basszusgitára. Ezt vittem magamra az első próbára. Csakhogy a hangszer sem akkor, sem utána soha, nem szólalt meg. Ennek ellenére a zenekarban maradtam, s az első fellépések basszusgitár nélkül történtek.
Merthogy: nem egy lényeges hangszer. Fő a gitár, a zongora ami adja az akkordokat, a dob, ami ritmust ad és az ének. Hogy mélyen dübörög-e valami vagy sem, kinek hiányzik? - gondoltuk mi.
Hiszen mennyi zeneszám van a komoly zenében is, amely csak hegedűre, meg zongorára íródtak (nagybőgő nélkül). Abban az időben különösen divatosak voltak az egy-két akusztikus gitárból álló énekegyüttesek, ahol basszusgitár nem volt és senkinek sem hiány-zott.
Illetve valami hiányzott, csak nem tudtuk, mi.
A rádöbbenés a mély hangok fontosságára sajátos élményként maradt meg bennem. Egy Status Quo fellépés-részt néztem a tévében. A szám úgy kezdődött (mint annyi más, más együttesektől) hogy csak gitárok, dobok és ének van. A basszus később jön be. S a zene csak akkor kezdődött, amikor beledübörgött a basszus, noha csak az alaphangokat játszotta. A mélyhangok emelték ki a magas hangokat. A mély hangok nélkül a közép és a magas hangok valahol gyökértelenül kószálnak labilisan és légiesen. A mély hangok kötik csak le, s adják meg a zamatát a magas hangoknak is.
Amikor elkezdtem festeni elragadtatott egy őszi táj, a gyönyörű őszi színek, sárgák, vörösek, rozsdásak, zöldek. Ezeket a színeket vittem a vászonra, raktam egymás mel-lé, de sehogyan sem mutatott. Sehogyan sem tudtam visszakapni azt a látványt, amit a természet nyújtott a színek skáláján. Egészen véletlenül kevertem rá sötét zöldet és sötét párizsi kéket. A sárga, a rozsdavörös, a világoszöld ekkor éledt fel a sötét mellett. Ekkor döbbentem rá, mint a Status Quo felvételén mennyire gyökértelen a "magas szín" a "mély színek" nélkül. Mint a világos hangok a sötét hangok nélkül.
Azóta a természetben külön szemlélem a sötét színek elhelyezkedését, azokat a színeket amelyeket az ember nem is vesz észre. Ha nem keresi. Csak a gyönyörű világosokat látja. Azóta, de ennek már, a zene esetében immár 24.éve, hogy külön figyelemmel kisérem a basszust, hogy mit játszik a basszus (magam is éveken keresztül ezen a hangszeren ténykedtem), azokat a hangokat, amire senki különösen nem figyel, hiszen bármelyik szerzeményben az átlagos hallgató csak a dallamot és a ritmust, esetleg az akkordokat regisztrálja. Amelyek a sötét hangok nélkül valahol ellebegnének.
Vissza az ötperces írásokhoz
Vissza a kezdőoldalra