A köd palettája
Juliska: Egy aktot kérnék, művész úr!
Festő: Nagyon sajnálom, de aktot nem festek.
Juliska: Rólam készülne. Kész vagyok modellt állni. Feküdni. Hasalni. Térdelni. Fejen állni. A bal könyökömön, vagy a gyűrűs újjamon támaszkodni. Ahogy a művész úr beállít!
Festő: Csak tájképeket festek.
Juliska: Rajtam is vannak szép tájak: igéző domborulatok, sejtelmes völgyek, sűrű sötét erdő, szakadék...
Festő: Drága hölgyem, már ne is haragudjon, de nem vállalhatom. Kiállításra készülök...
Juliska: Kiállíthatja az én aktomat is!
Festő: Ez egy téma kiállítás. A ködöt festem.
Juliska: Fátylat teszek magam elé! Olyan lesz mintha ködben vesztem volna el! „Dáma a ködben" Vagy szójátékos: „Hölgy a kögyben" - mit szól, micsoda cím?
Festő: Nem sikerülne. Tudom. Én sohasem festettem aktot!
Juliska: Végső ideje elkezdeni. Én azt akarom, hogy ön fessen le. Annyira szeretem azokat a sárgás-barna színeit, azokat a lila tónusokat, amelyek halvány-vörösbe és zöldes-rózsaszínbe folynak át! Fel akarom önt fedeztetni a világművészettel. Megmaradunk az örökkévalóságnak: 2864 év múlva is majd csodálják önt, a festőt, és százezrek igyekeznek majd megfejteni a mosolyom titkát, felfedezésnek számít majd, ha rájönnek, hogy a két kis lábujjam nem egyforma!
Festő: Azt sem tudom hogyan kell elkezdeni. A tájképnél tudom, ott kezdem az ég-gel...
Juliska: Igen, kitűnő! Nagyon jó ötlet! Mint a rennaissance mesterek. A szabadban fessen le. Plein air! Mögöttem egy tájkép: a lemenő Nap a Paksi atomerőműnél, vagy tavaszelő Kőbányán nyitott kukákkal!
Festő: Mondtam már, hogy a ködöt festem.
Juliska: Ködbe borult Józsefváros s a ködön keresztül rémlik a Munkáspárt székháza és az én alakom, bal kezemben bevásárló-zacsi, jobb kezemben a villamos bérletem. A szemem fényéből pedig világosan kivehető az a mérhetetlen derülátás, az a remény, amit az euroatlanti csatlakozás éltet bennem!
Festő: A Józsefváros az nem jó. Túl rendezett, túl idillikus. Olyan giccses. De ha már itt tartunk, elmondom önnek, hogy valami sokkal egyszerűbb, zordabb, naturalisztikusabb környezet kellene. Olyan környezet ami maga a fájó valóság, a szenvedés, a reménytelenség, a kilátástalanság. És ellentétként az ön bájos alakja megjelenik mint a fénysugár, a remény...
Juliska: Jaj, de szép! Jaj, de szép. Maga egy költő! Maga egy sokoldalú művész amilyen Leonardo óta nem született a Földön!
Festő: ...például Velence, a Karib tenger, vagy a Seychelles szigetek. Ilyen lerobbant helyek...
Juliska: Vagy Szarajevó?
Festő: Ugyan már! Az a giccsek giccse! Viszont a köd a Seychelles szigeteken, az valami fantasztikus lehet! Az egész kép egy sárgás-szürkés-barnás fátyol és csak érezni lehet, hogy a háttérben a benszülött halászok önt húzzák ki a partra a hajánál fogva. Nagyokat rántanak kegyeden, az arca eltorzul, a bal karját egy cápa cibálja mint pitbull a lakótelepi nagymamát...
Juliska: Nem maradnánk mégis Józsefvárosnál?
Festő: Jó, nem bánom...Csak akkor nem lesz olyan értéke a képnek. Nem olyan ma már a józsefvárosi köd mint egykor volt! Nincs az a szénfüst ami a sötét árnyalatokat adja, nincsenek a Trabantok a gyönyörű világoskék gomolygó füstfelhőkkel, alig találkozni már az IFÁ-kkal, amelyek azt a sötététmély, semmi máshoz nem hasonlítható fekete füstöt okádják. Mikor mindez összekeveredett a reggeli szocialista ködben, az volt maga a költészet. A festészet költészete. A színárnyalatok lírája, a köd palettája!
Juliska: Gondolja, hogy el tudná találni a mosolyomat?
Festő: Most már biztos vagyok benne! Igen! Kezd tetszeni a kompozíció!
Juliska: A szemem színét is? Felhívom rá a figyelmét: koromfekete!
Festő: Csak bízza rám!
Juliska: De az orromra nagyon vigyázzon! Nehogy olyan legyen mint Barbra Streiseandé. Tudja, olyan csúf, görbe!
Festő: Ne aggódjon!
Juliska: A fogaim nem muszáj hogy látszódjanak. Van egy káriuszom, bal felső 4-es.
Festő: Csukott szájjal is lehet mosolyogni. Úgy sokkal sejtelmesebb!
Juliska: Tud hullámos hajat is festeni? Mert estére majd becsavarom.
Festő: Olyan hullámok lesznek, hogy szörfözni lehet rajta!
Juliska: Nehogy már szörfözőket fessen a hajamba!
Festő: Csak vicceltem! Szép hullámos tincsek lesznek!
Juliska: Tudja mit? Majd hozok egy fényképet! Igazolvány kép jó lesz?
Festő: Fényképet?
Juliska: Igen. Automatából. Tegnap fényképezkedtem a Keletin!
Festő: Ugyan! Plein air festem le önt! Minden reggel találkozunk a Baross téren, a reggeli csúcsforgalomban. A reggeli ködben vidám gyári munkások és gondterhelt, megviselt vállalkozók százai sietnek a villamosra, miniszoknyás nagymamák csokitól morcos kisgyerekeket vonszolnak az óvodába, amott egy strici pofozza a barátnőjét, a háttérben jugoszláv gyártmányú kézigránát robban, ön pedig felrémlik közöttük gyönyörű meztelenségében...
Juliska: Meztelenül?!
Festő: Hát persze. Aktról volt szó, nem? Anyaszült meztelenül, esetleg a zacsival, ahogy az imént tetszett mondani...
Juliska: Miket képzel? Mire akar ön engem rászedni? Visszaél bizalmammal? Fiatalságommal, naivitásommal? Mennjen maga a Baross térre kukkolni! Fizessen be egy Peep-sóba! Oda! Szemtelen perverz alak!
Festő: Várjon, várjon, várjon! Hát ön akarta az aktot! Meg az örökkévalóságot! Majd 2864 év múlva amikor megnézik! Ön mondta, az imént!
Juliska: (lecsillapodik és elgondolkodik) Na jó! De ki tudja, hogy akkor milyen lesz az ízlés? Hátha majd akkor a soványokat kedvelik? Mi lesz ha kinevetnek? Azt nem tudnám túlélni!
Vissza az abszurd írásokhoz
Vissza a kezdőoldalra