FAMENTÉS
Még az a jó, hogy a magyar munkásembernek van egy olyan jó szokása, hogy mielőtt nekilátna a munkának előtte kosztolódik. Mert egy: éhes hassal nem lehet dolgozni; kettő: bűn abbahagyni a munkát, éppen mire belelendülne; három: ketyeg az óra, a munkabér, édes dolog úgy kezdeni, hogy már elmúlt egy óra a munkaidőből és még semmit sem csinált; négy: az is egy szokása a munkásembernek, hogy munka közben sörözget, éhgyomorra pedig nem csúszik olyan jól a sör, mint szalonnára...
Ott ült szerdán reggel három - valószínűleg a dákok földjéről érkezett, tehát szakavatott - favágó az almafa alatt, a kellemes árnyékban, májusi illatozásban és szalonnázott. A felszerelés, a fűrészek, kötél, balta, miegymás ott feküdt mellettük a füvön bevetésre várva.
- Mit csinálnak itt, jóemberek? - kérdeztem tőlük
- Majd mindjárt vágjuk ki ezt a fűzfát. Azután pedig azt a körtefát, meg hátul a fenyőt.
- Ugyan ki mondta ezt maguknak?
- Egy úr. Azt mondta, hogy félóra múlva itt lesz.
- Emberek, álljanak le. Illetve: üljenek le. És véletlenül se kezdjenek a favágáshoz! - adtam ki a parancsot, pedig teljesen illetéktelen vagyok az ügyben. Hiszen még a szomszéd kisfiú is megmagyarázta a Laura lányomnak, hogy „mi nem vagyunk lakók, csak bérlők", tehát a társasház dolgaiba nincs beleszólásunk.
Félrevertem a vészharangot és nem voltam tekintettel a hajnali kilenc órai időpontra, felriasztottam a Robit.
- Jöttek kivágni a fákat!
- Kik jöttek? Ki küldte őket?
- Valószínűleg a Csíkos úr.
- Mondd nekik, hogy szóba sem jöhet a favágás!
- Én már mondtam, de gyere te is, mert kérdés, hogy az én szavam mennyire számít.
Immár ketten vitatkoztunk a túlbuzgó Csíkos úrral. Utána én elmentem. Ők még maradtak vitatkozni. Később a Marikától megtudtam, hogy a vitában nagyon kemény szavak is elhangzottak. bevetették mint kemény érvként az etnikai kisebbségeket is.
- Ha kivágják a fákat, én kiadom a lakásomat a cigányoknak, s akkor majd kereshet olyant aki kiveszi magának havi százezerért a lakását! - érvelt a Robi.
- Én meg eladom a lakásomat a cigányoknak. És nem is érdekel semmi tovább, a kert a ház, a felújítás. - fenyegetőzött Csíkos úr.
A fenyegetését azonban nem váltotta be. A ugyanolyan buzgósággal folytatta a munkálatok irányítását a ház környékének a felújításán a dákokkal, vagy ahogy a Fritz István nevezte őket: brazil gépsorral.
De a fákat nem vágták ki.
Jó érzés tudni, hogy életeket mentettem. Egy port felfogó terebélyes fűzfa, egy gazdagon termő több évtizedes körtefa és egy illatozó, nyakában hintát hordó sudár fenyőfa életét.
Vissza az ötperces írásokhoz
Vissza a kezdőoldalra